Hideg reggelre ébredtünk, de az érettségi utáni, turisztikai értékesítő képzésben résztvevő diákjaink lelkesen készültek aznapi rövid „idegenvezetésükre”. Advent első napjaiban megbeszéltük, hogy karácsonyi várásjegyében a Belváros jeles helyeit végigjárjuk. Egységes keretbe foglalta a vallásturizmussal kapcsolatos két programunk: először a Pálos Könyvtár –és Kolostoregyüttes gyönyörűséges barokk építményeit tekintettük meg dr. Diós István atya vezetésével. A néhány percnyi szilencium után dallal, verssel, gondolatokkal, idézetekkel tettük meghitté advent pillanatait. A szerzetesekről, a mai Egyetemi templom történetéről hallhattunk néhány szót, majd az egykori könyvtárhasználat hétköznapjaiba nyerhettünk bepillantást. Miután elköszöntünk,a középkori városfal maradványairól kaphattunk értékes beszámolót egyik hallgatónktól, majd utunkat folytatván az Astoria Szálló története következett. A sok szép kiselőadás mentén sorjázva eljutottunk a Szent István Bazilika altemplomába, ahol az Aranycsapat számos tagjának -, köztük Puskás „Öcsi” -sírjánál róttuk le kegyeletünket. A székesegyház megcsodálása után szabad program keretében vegyültünk a karácsonyi illatokkal, ízekkel tarkított adventi forgatagba.
Az adventi sétát Warholik Edit turisztika tanárunk szervezte és vezette.



